Az Emmi közleményt adott ki, amelyben emlékeztettek: Czeizel Endre, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Semmelweis és Kennedy-díjas orvos, genetikus, epidemiológus életének 81. évében, hétfő hajnalban hunyt el. A minisztérium a saját halottjának tekinti.Pályájáról azt írták: Czeizel Endre orvosi diplomája megszerzése után, 1959-től az Országos Közegészségügyi Intézetben a humángenetikai és teratológiai osztályon a fejlődési rendellenességek okait kutatta, emellett 1973-ig a János Kórház szülészeti osztályának családtervezési tanácsadója volt.1973-ban lett a humángenetikai és teratológiai laboratórium főorvosa és a WHO-együttműködési központ igazgatója. 1996 és 1998 között a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatójaként dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Ezután a Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelőzése Alapítvány tudományos igazgatója lett. Czeizel Endre nevéhez több mint 300 angol tudományos mű, 29 magyar ismeretterjesztő, valamint 17 tudományos szakkönyv fűződik - tették hozzá, azzal együtt, hogy 1966-ban lett az orvostudomány kandidátusa, 1978-ban pedig akadémiai doktor. Számos más kitüntetés mellett 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést.2000-ben az Egyesült Államokban neki ítélték oda - megosztva - a Kennedy-díjat, amelyet a Kennedy Alapítvány ötévenként adományoz a testi-lelki fogyatékosságok megelőzéséért végzett kiemelkedő tevékenységek elismerésére. 2002-ben megkapta az amerikai Fejlődési Rendellenességek Megelőzése Bizottságának díját is. 2011-ben Hazám-díjjal, 2012-ben Radnóti Miklós antirasszista díjjal, 2014-ben Semmelweis-díjjal tüntették ki - írta a tárca.
Az Emmi saját halottjának tekinti Czeizelt
Saját halottjának tekinti Czeizel Endre orvos-genetikust az Emberi Erőforrások Minisztériuma - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.