Az orvos az M1 aktuális csatorna szombat délutáni műsorában elmondta, érdemes lenne bevizsgáltatni azokat a kullancsokat, amiket a bőrünkből szedünk ki, hiszen csak a fertőzött kullancs okozhat betegséget. A szakember jelezte, ezt Magyarországon egy magánlaboratórium végzi ötezer forintért. Az alapítvány szerette volna elérni, hogy az állam finanszírozza ezeket a vizsgálatokat, azonban nem jártak sikerrel - tette hozzá.
Bózsik Béla Pál elmondta, az unió betiltotta a kullancsok permetezését arra hivatkozva, hogy a többi rovarra is hat. Azonban a szakember szerint létezik egy penészgomba-hatóanyaggal kifejlesztett irtószer, amely magyar szabadalom, és bizonyítottan csak a kullancsokra hat.
A szakember szerint ezt a permetszert már szabadalmaztatták, de a gyártásra senki sem vállalkozott, mert az unió legalább olyan komoly vizsgálatokat követel, mint a gyógyszerek esetében. Ezt a költséget senki sem tudja vállalni. A Lyme-kór ellen nincs védőoltás.
Szakértő: lenne hatásos permetszer a kullancsok ellen
Bózsik Béla Pál, a Lyme Borreliosis Alapítvány orvosa szerint lenne megfelelő permetszer a kullancsok ellen, azonban az Európai Unió engedélyeztetési eljárása nagyon drága.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.