Latorcai János rámutatott: a támogatás folyamatos növelése azt jelenti, hogy 2009-hez képest - a Magyar Tűzoltó Szövetség támogatásával együtt - hatszorosára nő a rendelkezésre álló keret. Kiemelte: az önkéntes tűzoltók nagyon fontos szerepet játszanak a mindennapokban, hiszen életüket is kockára téve segítenek másoknak, ugyanakkor részt vesznek a megelőzésben, és kiemelt figyelmet fordítanak a hagyományőrzésre.
Nem más ez, mint hivatás, talán azok közül is az egyik legnemesebb - fogalmazott Latorcai János. Hozzátette: egykori önkéntes tűzoltóként ismeri a lelkületet, amely számára egyértelmű, hogy a vállalt hivatást a legnehezebb körülmények között is teljesíteni kell.
Latorcai: jövőre hatszázmillióból gazdálkodhatnak az önkéntes tűzoltóegyletek
A tűzoltók tapasztalatát és tudását ismerte el a kormány a hivatásos tűzoltók életpályamodelljének bevezetésével, továbbá azzal, hogy 2010 óta évről évre növeli az önkéntes tűzoltóegyletek támogatását, így jövőre várhatóan már 600 millió forintos keret áll a rendelkezésükre – hangoztatta az Országgyűlés alelnöke szombaton Szekszárdon, a VI. Országos hagyományos tűzoltóverseny megnyitóünnepségén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.