Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a többi közt az M1-en szerdán azt mondta: Sallai R. Benedek, az érdekeltségébe tartozó cég, valamint családtagjai több mint 216 hektár állami földet használnak. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden a politikus interpellációra adott válaszában pedig kifogásolta, hogy a képviselő folyamatosan támadja a kormány birtokpolitikáját, majd példát hozott arra, a képviselő haszonélvezője annak.Sallai R. Benedek cáfolja, hogy a kormány birtokpolitikájának haszonélvezője lenne, de azt is, hogy maga kétszáz hektár feletti állami földet használna. Mint mondta, azt várja a bíróságtól, hogy megállapítsa: a minisztérium és az államtitkár hazugságokat terjesztett, és kötelezze őket a valós tények közlésére.Kifejtette: egyéni vállalkozói tevékenysége keretében nem rendelkezik állami földdel, felesége nyert két pályázaton összesen 50 hektárnyi területet. "Amit hozzámaszatol még a kormányzat", az egy non-profitként működő kft. által nyert 150 hektárnyi terület. Az Alsó-Berettyó Melléki Kft. zömében természetvédelmi szervezetek tulajdonában van - ezek egyike egy korábban általa vezetett egyesület -, csekély, néhány százalékban azonban olyan magánszemélyek is birtokolják, akik felajánlották saját védett területeiket, köztük ő és a felesége. Hangsúlyozta: a kft. védett területeken, őshonos magyar fajták fenntartásával foglalkozik.Beszámolt arról is: az LMP országgyűlési képviselői maguk és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatát is közzétették honlapjukon. Azt is kezdeményezni fogják: a képviselői vagyonnyilatkozatok a jövőben a földhaszonbérleti jogok adatait is tartalmazza. Hangsúlyozta: továbbra is fenntartja a földművelésügyi tárca bírálatát, amelyeket a minisztérium nem cáfolt. Állításai szerint több tízezer hektárt juttattak olyan személyeknek, akik nincsenek rászorulva az állami földbérletre, a vidékfejlesztési forrásokból több ezermilliárd forint megy el olyan milliárdosoknak és politikusoknak a háttérországába, akik erre szintén nincsenek rászorulva. A kormány vidék- és birtokpolitikája pedig tönkreteszi a vidéket, a forrásokat ugyanis "haveri körnek fizetik ki" - hangoztatta.
Beperli a Földművelésügyi Minisztériumot egy LMP-s képviselő
Személyiségi jogi pert indít a Földművelésügyi Minisztérium és államtitkára, Bitay Márton ellen valótlan állításaik miatt Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője, de azon médiumok ellen is, akik az állításokat kritika nélkül átvették - ezt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be a politikus.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.