A törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén hosszas vita alakult ki a rendvédelmi feladatokat ellátók szolgálati jogviszonyáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban. Az ellenzéki politikusok, köztük Harangozó Tamás (MSZP) bírálta, hogy a kormány és a kormánypárti képviselők sem támogatják azt a változtatást, amely a rendőrségnél szolgáló személy- vagy objektumvédelmet ellátóknak a meglévő pótlékon túl további 100-650 százalékos pótlék nyújtását tenné lehetővé. Bírálta azt is, hogy míg a kormánytisztviselői kar esetében kormányzati támogatással olyan változtatást fogadtak el, amely lehetővé teszi, hogy a kar tisztségviselői és a szakszervezeti vezetők között ne álljon fel összeférhetetlenség, a rendvédelem esetében ezzel ellentétes szabályt alkotnának. Nem értett egyet azzal az elfogadott változtatással sem, amely szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat tagjai akár az ügyészséghez is átvezényelhetők lennének, mert így bár szervezetileg elválik egymástól a felderítő és nyomozati munka, a személyek esetében létrejöhet az összefonódás. Többen, köztük Szilágyi Zoltán (Jobbik) ugyancsak bírálták azt a szintén elfogadott változtatást, amely lehetővé tenné próbaidő kikötését azoknál is, akiket a honvédség hivatásos állományú tagjaiból, vagy kormányzati, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyból vagy más rendvédelmi szervtől helyeznek át más területre. Felkai László, a Belügyminisztérium államtitkára a felvetésekre úgy reagált: a személy- és objektumvédelmet ellátókat megilleti egy hasonló mértékű pótlék, a vitatott módosítás egy ezen túli bérnövekményt jelentett volna. Mint mondta, ezt a többi közt azért nem támogatják, mert az új szervezetben akár bérfeszültséggel is járna. Közölte ugyanakkor, hogy ez mindössze 4-5 százalékos, összegszerűen 15-40 ezer forintos bércsökkenést jelentene esetükben, amelyet fizetésükhöz mérten nem ítélt jelentősnek. Miután Harangozó Tamás vitatta a választ, megjegyezve, hogy ezek szerint 950 ezer–1 millió forintra tehető az érintettek jövedelme, és bírálta azt is, hogy ugyanazért a munkáért a rendvédelem egyes területein más-más jövedelmet biztosítanak, az államtitkár azt mondta: mivel a rendvédelmi dolgozók jövedelme átlagosan 30 százalékkal emelkedik a jövőben, valójában nem várható illetménycsökkenés. Az államtitkár elmondta, hogy áthelyezésnél a próbaidő kikötését csak a titkosszolgálatokhoz kerülők esetében tennék lehetővé, mivel ez a munka eltér a többi közszolgálati, rendvédelmi feladattól. Felkai László a rendvédelem és a kormánytisztviselői munka eltérő jellegével indokolta, hogy előbbi esetében összeférhetetlenné tennék a szakszervezeti vezetői feladatokat a karnál betöltött tisztségekkel. Közölte: a kar feladata a munka minőségének javítása, míg a szakszervezetnek például a fizetéssel kapcsolatos érdekvédelmet kell ellátnia, így a személyi összefonódások miatt a kar nem látná el feladatát. Az államtitkár nem látta törvényileg kizárhatónak, hogy aki előbb felderítő feladatot látott el egy szervnél, az később nyomozhasson.
Kevesebbért fogják védeni Ádert a készenlétisek
Csökkenhet az államfő védelmét eddig a Terrorelhárítási Központban, áprilistól azonban a készenléti rendőrség keretében végzők illetménye, az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága ugyanis nem támogatta azt a módosítást, amely a jövedelmük értékének megőrzését célozta volna.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.