A kivitelezői szerződést szerdán írták alá. Halász Gabriella, a zalaegerszegi kórház főigazgatója elmondta: olyan újszerű ellátást valósítanak meg a pszichiátriai betegeknek, amelyre Magyarországon csak kevés helyen van példa, és ez lehetővé teszi, hogy ez ellátást a kórház megossza a közösséggel, a családdal.A közbeszerzést a ZÁÉV Zrt. nyerte, a befejezés határideje június 30-a.Peresztegi Imre, a ZÁÉV vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy országszerte több egészségügyi intézmény építési, korszerűsítési munkáit ők végezték el az elmúlt években, ezek értéke összesen körülbelül 20 milliárd forint. Nemcsak mind a négy zalai kórházban, de egyebek mellett Mohácson, Kaposváron, Pécsett és Budapesten, a Semmelweis egyetemen is nyertek el kivitelezési feladatokat.A mostani korszerűsítés a külsőkórház területén három épületet érint. A még 1973-ban épített ingatlanokon kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik az energetikai rendszert, a homlokzatszigetelést és a tetőt, illetve átépítik a belső tereket, modernizálják a vizesblokkokat. Renoválják a foglalkoztató épületét is, illetve az üvegházat úgy építik át, hogy abban 200 négyzetméteres nappali terápiás foglalkoztatót alakítanak ki – részletezte a vezérigazgató.
Újfajta ellátást ígérnek a pszichiátriai betegeknek Zalaegerszegen
Nappali ellátásra alkalmas kórházi részleget, foglalkoztatót és munkaterápiás üvegházat alakítanak ki, illetve újítanak fel a Zala Megyei Kórház pózvai egységében, ahol pszichiátriai betegeket kezelnek. Körülbelül 280 millió forintba kerül a beruházás.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.