Kisdi Mátét azt követően kereste meg az MTI, hogy az Index a pestisracok.hu internetes oldalra hivatkozva azt írta: a társasház eleshet a biztosítótól várt több százmillió forinttól, mivel a biztosításukban szereplő záradék értelmében építési tevékenység során keletkezett károkat a kétmilliárd forintos kötvény nem fedez.
A két portál beszámolója szerint Székely Imola közös képviselő jelezte: bíróságon támadja meg a határozatot, mert szerinte karbantartást végeztek és nem építést, és erre fog hivatkozni akkor is, ha a biztosító nem hajlandó fizetni.
Kisdi Máté ismertette: elsőfokú határozatukat még 2014 nyarán hozták meg az ügyben, amelyet azonban a társasház megfellebbezett. A másodfokú jelentésben - amely a tűz keletkezését is részletezi - az igazgatóság tavaly decemberben szintén az épített környezetről szóló törvény alapján helybenhagyta az első döntést. A másodfokú határozat nem jogerős, még bírósághoz fordulhat a társasház - tudatta.
A tűz pusztítása után az MTI-nek nyilatkozó építész több milliárd forintra becsülte a helyreállítás költségeit. A VI. kerület képviselő-testülete korábban 250 millió forintot szavazott meg a külső és belső életveszély-elhárítási munkák elvégzésére, és gondoskodott a fedél nélkül maradt tulajdonosok lakhatásáról. A kormány még júliusban jelezte: segíteni kíván a palota helyreállításában.
Andrássy úti tűz - Építési munkának minősítették a tüzet okozó tevékenységet
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) első- és másodfokú tűzvizsgálati eljárásában is építőipari tevékenységnek minősítette azt a nyílt lánggal járó munkát, amelynek következtében 2014 nyarán kigyulladt, majd leégett a Kodály köröndi palotaépület tetőszerkezete és harmadik szintje - közölte az FKI szóvivője vasárnap.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.