A tárca ez elmúlt öt év adatait közölte a lappal.
Eszerint a legkevesebbet, 205 millió forintot 2010-ben, a legtöbbet, 324 millió forintot 2012-ben és 320 millió forintot 2013-ban kellett kártérítésként kifizetésre fordítani a költségvetésből.
Átlagosan 275 millió forintot fizet ki az állam évente a tévesen elítéltek, illetve az alaptalanul fogva tartottak kártalanítására – írja a keddi Magyar Nemzet az Igazságügyi Minisztérium adataira hivatkozva.
A tárca ez elmúlt öt év adatait közölte a lappal.
Eszerint a legkevesebbet, 205 millió forintot 2010-ben, a legtöbbet, 324 millió forintot 2012-ben és 320 millió forintot 2013-ban kellett kártérítésként kifizetésre fordítani a költségvetésből.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.