A törvényjavaslat egyik benyújtója, Selmeczi Gabriella fideszes képviselő a nyáron nyilvánosságra került Sipos-ügyre hivatkozott, egy volt középiskolai magyartanár esetére, aki sajtóhírek szerint évtizedekkel ezelőtt diákjait szexuálisan zaklatta, később pedig ifjúsági műsorokat készíthetett a közmédiában.A kormánypárti képviselő szerint az ügy ráirányította a figyelmet arra a problémára, hogy lehetnek olyan, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amelyek elkövetője az idő múlásával elévülés miatt nem büntethető, holott még az elkövetés után több évtizeddel is felszínre kerülhetnek olyan információk, amelyek a tettesek felelősségre vonását egyébként lehetővé tennék.A törvényjavaslat kezdeményezőinek célja, hogy az elévülés ne akadályozza az ilyen bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonását, mindazoknak, akik gyermekek ellen akarnak szexuális bűncselekményt elkövetni, életük végéig számolniuk kelljen a törvény szigorával, szankcióival.A kormánypárti képviselők által kezdeményezett Btk.-módosítást a parlament jelenlévő képviselői egyhangúlag, 164 igen szavazattal hagyták jóvá.
Vasárnaptól nem évülnek el a gyerekek elleni szexuális bűncselekmények
Vasárnap lép életbe az a Btk.-módosítás, amely szerint a 18. életévüket be nem töltöttek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények közül az öt évnél súlyosabban büntetendőek soha nem évülnek el, a kisebb súlyúaknál pedig az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam, amíg a tizennyolcadik életévét be nem tölti vagy be nem töltötte volna a sértett.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.