A Jobbik közleményében üdvözölte, hogy Kövér László házelnök pénteken leszedette az EU-s zászlót a képviselői irodaházról. Erről szél Bernadett számolt be a Facebookon, aki szerint Kövér azzal indokolta a zászló leszedését, hogy csak olyan helyeken lehet kint, ahol unióval kapcsolatos tevékenység folyik.A Jobbik azt írta, hogy Kövér bár csak évekkel a Jobbik kérése után, de mégis teljesítette azt, a párt ugyanis 2012-ben figyelemfelhívásként már egyszer eltávolította az Országgyűlés irodaházáról az unió lobogóját, mert a házvezetés a Jobbik szerint egyfajta túlbuzgóságból tartotta kint az általuk "gyarmatosító szimbólumnak" nevezett EU-zászlót, mert a közintézményeken való közzétételét előíró törvényben kivételként szerepelt az Országgyűlés épülete."Az Országgyűlés a nemzeti szuverenitásunkat megtestesítő legfőbb népképviseleti szervünk, így ott különösen indokolatlan egy idegen zászló, pláne egy olyan birodalomé, amely a nemzetállamok felszámolására törekszik" - írta a JobbikA Jobbik azt írja, az ő javaslatukra cserélték le az uniós zászlót az Országház homlokzatán székely zászlóra, a plenáris ülésteremben és most az irodaházon magyar lobogóra, azonban még nem teljes a sikerük, mert azt akarják elérni, hogy a Parlament legrangosabb tárgyalóterméből, az úgynevezett delegációs teremből is vigyék ki az EU-s zászlót, illetve hogy címeres magyar zászlóra cseréljék a mostani trikolórokat.
A Jobbik örül, hogy Kövér végre leszedette az EU-s zászlókat
A Jobbik örül, hogy eltűnt az EU-s zászló a képviselői irodaházról és azt írják, hogy ez nekik köszönhető, ők javasolták ezt ugyanis már évekkel ezelőtt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.