Az amerikai külügy szerint Orbán nem "újfasiszta diktátor"

Nem ért egyet John McCain republikánus szenátor szavaival az amerikai külügy – közölték egy sajtótájékoztatón szerdán. A külügyi szóvivő azt mondta, "természetesen" nem értenek egyet az "újfasiszta diktátor" jelzővel.

  • MTI

Elhatárolódott szerdán az amerikai külügyminisztérium szóvivője több olyan kijelentéstől, amit John McCain republikánus szenátor Magyarországgal kapcsolatban tett a Colleen Bradley Bell új budapesti nagyköveti kinevezéséről szóló felsőházi szavazást megelőzően.

Marie Harf amerikai külügyi szóvivő szerint "nem meglepő", hogy a diplomáciai tárca nem oszt több olyan nézetet, amelyet McCain szenátor a magáénak vall. Harf egy pontosító kérdésre válaszolva "természetesen" ebbe a kategóriába sorolta a magyar kormányfőre vonatkozó "újfasiszta diktátor" minősítést is. A szóvivő a sajtótájékoztatója során még nem tudott beszámolni arról, hogy mi volt a magyar kormány reakciója az ügyre.

"Hisszük, hogy (Bell) nagyon jó nagykövet lesz, és örülünk a megerősítésének" – jelentette ki ugyanakkor Harf, aki szerint az új nagykövet nagyon megfelel az általa betöltendő poszt követelményeinek.

A szóvivő kitért annak a felvetésnek a megválaszolása elől, amely szerint noha a washingtoni külügyminisztérium nem ért egyet a McCain által használt nyelvezettel és durva leírással, korábban aggályait fejezte ki a magyarországi helyzettel kapcsolatban, amelyben "úgy tűnik, növekszik a tekintélyelvűség". Harf annyit mondott, hogy a szenátor azt a "színes" nyelvezetet használta, amelyről ismert, és azt ígérte, hogy később további részleteket közöl majd.

McCain szenátor az új magyarországi nagykövet kinevezéséről tartott keddi washingtoni szenátusi szavazás alkalmával "totálisan alkalmatlannak" nevezte a jelöltet, Colleen Bellt arra, hogy Magyarországon legyen nagykövet, amely egy "nagyon fontos ország, ahol rossz dolgok történnek". A szenátor "újfasiszta diktátornak" nevezte Orbán VIktort, aki "ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal". A magyar külügy hivatalosan visszautasította a szenátor szavait.

Brian Rogers, a szenátor kommunikációs igazgatója viszont az MTI érdeklődésre megerősítette, hogy John McCain Orbán Viktor magyar miniszterelnökre utalt, amikor az "újfasiszta" kifejezést használta.

A szenátor kijelentései miatt szerdán Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) bekérették André Goodfriendet, az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét. Közölték vele: a kormány elfogadhatatlannak tartja a szenátornak a magyar miniszterelnököt, illetve Magyarország és Oroszország viszonyát illetően elhangzott szavait.

A tárcavezető, Szijjártó Péter Brüsszelben úgy reagált: a magyar polgárok idén háromszor nyilváníthattak véleményt arról, hogyan képzelik el az ország jövőjét, és mindhárom alkalommal meglehetősen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, amit mindenkinek illik tiszteletben tartania.

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.