A jövő évi költségvetéssel a kormány a mintegy 700 ezer fogyatékossággal élőnek is megüzeni: akinek nincs már szinte semmije, az annyit is ér - közölte Korózs Lajos, az MSZP parlamenti képviselője szerdán.A politikus emlékeztetett rá, hogy a társadalmi szolidaritást és az esélyegyenlőséget biztosító forrásokat kíméletlenül lecsökkentik, akárcsak a közgyógyellátásra fordítható összeget. Eltörlik a méltányossági ápolási díjat, megszüntetik a méltányossági közgyógyellátási díjat, szorongatják a sérült embereket segítő támogató szolgálatokat.Korózs azt írta, a rokkantellátásra jövőre is kevesebb jut, miközben továbbra is százezer ember vár a megalázó felülvizsgálatára. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása is jelentősen csökken jövőre: közel 5 milliárd forinttal jut kevesebb erre az esélyteremtő területre.A Fogyatékos Emberek Világnapján ismét felhívjuk a kormány figyelmét azokra a módosító javaslatokra amit a szociális ellátórendszerre rászorulók egyre nagyobb tömege érdekében nyújtottunk be a jövő évi költségvetéshez és egyéb törvényjavaslatokhoz.Az egészségügyért felelős államtitkár a népjóléti bizottság előtti szerdai meghallgatásán egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a gyógyászati segédeszközök támogatásának korszerűsítése azért tolódik, mert most annyi más feladata van a kormánynak. Ez sokat elárul a jelenlegi kormány hozzáállásáról - írta Korózs.
MSZP: milliárdokat von el a kormány a fogyatékossággal élőktől
A szociális ellátórendszer kvázi felszámolása a fogyatékossággal élők és családjaik jövőjét is felszámolja - közölte Korózs Lajos MSZP-s képviselő a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.