Hörcsik Richárd keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a magyarországi baloldalnak az a célja, hogy még egy kísérletet tegyen a magyar uniósbiztos-jelölt, Navracsics Tibor ellehetetlenítésére. A fideszes politikus szerint a magyarországi baloldal "módszere" idegen az EP-ben, és gyengíti a nemzeti érdekek képviseletét.Az EP kedd esti plenáris vitájával kapcsolatban úgy fogalmazott: az európai liberálisok és szocialisták a magyar baloldali pártok ösztönzésére akarnak ismét foglalkozni Magyarországgal az EP plénuma előtt.Hörcsik Richárd ugyanakkor emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság például az alaptörvény és a médiatörvény ügyében a rendelkezésére álló eszközökkel már "átvilágította" Magyarországot.A Molnár Csaba és Niedermüller Péter DK-s EP-képviselők által a magyar médiaszabadság témájában szervezett hétfői rendezvényt a fideszes bizottsági elnök politikai showműsorként jellemezte, amely "nagyobb részt nem is a médiaszabadsággal foglalkozott". "Jól mutatja a szervezők szándékát, hogy a másik felet, azaz Magyarország hivatalos képviselőit meg sem hívták" – tette hozzá.Hörcsik Richárd szerint a strasbourgi események azt mutatják, hogy kibújt a szög a zsákból, hiszen "míg korábban a magyar baloldal elrejtette az arcát az EP baloldali pártjai mögé", addig most már Gyurcsány Ferenc DK-elnök képviselői "a támadáshoz a nevüket is adják".
A Fidesz szerint megint megtámadták Magyarországot
Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának fideszes elnöke az ország elleni újabb támadásként értékelte a magyarországi demokráciáról kedd estére szervezett európai parlamenti (EP-) vitát és azt a DK kezdeményezte közmeghallgatást, amelyet előző nap tartottak Strasbourgban a magyar médiahelyzetről.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.