Lázár János kifejtette: a kormány kiemelt célja, hogy a következő négy évben az összes megyei jogú város bekerüljön az országos hálózatba, így Sopron mellett Salgótarjánba, Szolnokra, Egerbe, Kaposvárra, Békéscsabára és Zalaegerszegre is el lehessen jutni gyorsforgalmi úton. A Soprontól Csornáig, illetve az osztrák A3-as autópályáig megépülő autóút 90 milliárd forintba kerül majd, és részben európai uniós, nagyrészt magyar forrásból valósul meg. A Sopront északnyugat felől elkerülő tehermentesítő út 12 milliárd forintból épül meg, szintén 2018-ra. Ez utóbbi előkészítésére a kormány azonnali, ötszáz millió forintos támogatást különített el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek – tett hozzá Lázár János.A politikus elmondta azt is, hogy Sopron és a Fertő-táj olyan kultúrtáj, amely az országfejlesztő programban kiemelt helyen szerepel. A fejlesztés feltétele pedig az, hogy a térség kelet és nyugat felől is gyorsan és biztonságosan legyen megközelíthető.Lázár János hozzátette, hogy a „következő négy év meghatározó lesz minden megyei jogú város életében, mert a hagyományos városfejlesztés időszaka véget ért. Az új típusú városfejlesztésben pedig az a kérdés, hogy a települési önkormányzatok hogyan tudnak a magyar gazdaság növekedéséhez hozzá járulni”. Ez azon múlik, hogy „a vállalati szektor milyen kapcsolatban lesz az önkormányzatokkal”, amihez „nagyon jó gazdaságfejlesztési programra van szükség”. A miniszter ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy Sopron további támogatását „attól teszik függővé, hogy milyen programja lesz a polgármesternek és a képviselő-testületnek”, amelyet még az idén be kell nyújtani a kormánynak. Lázár János hozzátette, hogy áttanulmányozta a soproni polgármesterjelöltek programját, és meg van róla győződve, hogy a város gazdasági fejlődését Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) programja szolgálja.Lázár János meggyőződése szerint Walter Dezső (független) programja „alkalmatlan arra, hogy a város gyarapodását és fejlődését szolgálja”, ahhoz a programhoz a „kormány semmilyen támogatást nem tud biztosítani”. A soproni vállalkozások támogatására 12-15 milliárd forint áll majd rendelkezésre a következő négy évben – tette hozzá a miniszterelnökséget vezető miniszter.Lázár János elmondta, hogy Fodor Tamás országosan is ismert polgármester, a megyei jogú városok polgármesterei közül „kiszámíthatóságával, higgadtságával és megbízhatóságával tűnik ki, nagy tiszteletnek és elismerésnek örvend”.Fodor Tamás polgármester elmondta, hogy a város hosszú távú gazdasági koncepciója teljes mértékben megegyezik a kormány gazdasági fejlesztési stratégiájával, egyben megköszönte, hogy a kormány részéről a következő időszakban is bizalom van a város irányába, amely a töretlen fejlődést segíti majd.
Négy éven belül új autóutakat ígért Lázár minden városnak
Meg kell épülnie 2018-ig a Sopront Ausztriával és Csornával összekötő kétszer kétsávos autóútnak, mert a régió gazdaságának fejlődése így érhető el - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Sopronban, aki minden megyei jogú városba gyorsforgalmi utat ígért.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.