A 22 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő hajózási társaság menetrendszerinti járatain augusztus végéig 474 ezren utaztak, ami 15 százalékkal több, mint az elmúlt évben. A sétahajókat 155,5 ezren vették igénybe, ami 32 százalékos emelkedés. A Szántód-Tihany között közlekedő kompon az év első nyolc hónapjában 10,3 százalékkal nőtt a forgalom.A vártnál népszerűbbnek bizonyult a társaság két új gyorshajója, ugyanakkor az esti programhajókon és a németek által kedvelt, hajózással egybekötött túraprogramok iránt 26-35 százalékkal csökkent a kereslet.A társaság vitorláskikötői üzletágának 3,5 százalékkal nőtt a bevétele. A cég siófoki hoteljében 4,4 százalékkal bővült, a két kempingjében viszont 7,6 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma.Halmos Gábor az MTI-nek elmondta, az évente mintegy 2 milliárd forintos forgalmat lebonyolító, tavaly 70 millió forintos nyereséget elérő hajózási társaság bevételei az év első hét hónapjában 4,1 százalékkal emelkedtek. Az idei évre, az új tételként jelentkező 40 millió forintos mederhasználati díj megfizetése miatt, csak 30 millió forintos eredményt irányoztak elő a tulajdonosok, amit bizonyosan sikerül felülteljesíteni - mondta a cégvezető. A várakozások szerint több mint 80 millió forintos nyereségre lehet számítani - tette hozzá.A vezérigazgató szerint a hajózási társaság kiugróan jó eredménye több tényezőnek köszönhetőek. Szervezeti változást hajtottak végre, változtattak a reklámstratégián, nem emeltek árakat a hajózási szolgáltatásokban, sőt újabb kedvezményeket vezettek be. Hozzátette, a strandok és kempingek forgalmát tizedelő esős nyári időjárás a hajós programoknak kedvezett, és a Balaton-régió egyre színesebb és színvonalasabb programkínálata is sok vendégeket csábított a vízre. Forgalomnövekedést generált az is, hogy az időjáráshoz rugalmasabban igazodik a társaság, mint a korábbi években, így már kora tavasszal elindította hajóit, és kedvező őszi időjárás esetén október 5., a hajózási szezon hivatalos zárása után is indulnak még hajójáratok.
Sokan hajóztak idén a Balatonon
Az elmúlt öt év legjobb főszezonját zárta a Balatoni Hajózási Zrt., a személyhajók forgalma 19 százalékkal nőtt az augusztus végi adatok szerint az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Halmos Gábor vezérigazgató, a társaság szezonértékelő tájékoztatóján pénteken Siófokon.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.