Kiss László szocialista országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, a kedvezményesen kapható állampolgárság lehetővé tételével a kormány célja egyértelműen a szavazatszerzés volt, amelyet az is mutat, hogy a célszámokat választási évekre határozták meg: "2014-ben 500 ezer, 2018-ra pedig 1 millió állampolgárt ígért Orbán Viktornak Semjén Zsolt".A politikus továbbra is azt javasolja, hogy az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága foglalkozzon az üggyel, emellett egy vizsgálóbizottság felállítására is javaslatot tett.Az Index kedden arról írt, elképesztő maffia épült a kettős állampolgárságra, óvatos becslések szerint is tízezrével kaphattak állampolgárságot hamisított papírokkal ukránok, oroszok, szerbek. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes aznap az MTI-nek hangsúlyozta, a legszigorúbb államigazgatási ellenőrzés mellett és szükség esetén rendőrségi és titkosszolgálati kontrollal történik a honosítás.A Fidesz ezzel kapcsolatban közölte, felszólítják a baloldalt, hogy hagyja abba a külhoni magyarok elleni hangulatkeltést, mert mint írták, a honosítási eljárás körüli visszaélésekkel kapcsolatos híresztelések célja a lejáratás, hogy elbizonytalanítsák a külhoni magyarokat az állampolgárság felvételében. "A kormány a visszaélések megelőzése érdekében az elmúlt időszakban több intézkedést is hozott, hogy a csalók előtt bezárja a kiskapukat. A honosítás a legszigorúbb ellenőrzés mellett zajlik, aminek köszönhetően a hatóságok hatékonyan ki tudják szűrni az ezzel kapcsolatos visszaélési kísérleteket. Akikről bebizonyosodik, hogy jogosulatlanul szereztek állampolgárságot, azoktól az állam visszavonja azt, ahogy az már többször meg is történt" - közölték.
Vizsgálatot akar az MSZP a kettős állampolgársági ügyekben
Tömeges korrupciót feltételez az MSZP az állampolgársági eljárásokban, ezért a párt vizsgálatot sürget az ügyben az Országgyűlés bizottságaiban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.