Az Aerobiológiai Monitorozási Hálózat észlelései szerint Nyíregyháza környékén naponta átlagosan több mint ezer pollenszemet mértek légköbméterenként, ezért a Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer (PPRR) indulása óta először kellett a legmagasabb, VI. fokozatú riasztást kiadni a térségre. Ezzel egybefüggően, keleten egészen a Miskolc-Szolnok-Kecskemét vonalig, illetve délen Kecskemét-Makó vonaláig V. fokozatú (fekete) riasztás kiadására volt szükség.A közlés szerint az ország többi részén – a megelőző hetihez hasonlóan – továbbra is IV. fokozatú (bordó) riasztás van érvényben. Magyarország nyugati részén, illetve az Északi-középhegység nyugati vonulatai mentén, valamint a pécsi mérőállomás környékén jobb valamivel a helyzet.Az Országos Környezetegészségügyi Intézet felhívja a figyelmet arra, hogy ilyen extrém pollenterhelés mellett még azoknak is lehetnek tüneteik, akik eddig nem voltak érzékenyek a parlagfűre. Fokozottan ajánlatos ilyenkor elkerülni a mezőgazdasági területeket, dűlőutakat. Az ilyen mértékű koncentráció azt is jelenti, hogy a szél képes egész "pollenfelhőket" a városok felé sodorni.Az ÁNTSZ azt ajánlja, hogy az allergiások ilyenkor lehetőség szerint csak a reggeli órákban szellőztessenek. Továbbra is ajánlják a gyakori hajmosást, a megszokottnál gyakoribb porszívózást, az ágyneműhuzat cseréjét. Figyelni kell a gyermekekre, ismereteink szerint ugyanis az extrém magas parlagfűpollen-koncentrációra ők érzékenyebbek. A csúcsszezonban az allergiások számára akár légzésvédő maszk viselése is indokolt lehet.A következő napokban az esősre, hűvösebbre forduló időjárás miatt a pollenkoncentráció csökkenésére, ezzel együtt pedig a tünetek enyhülésére lehet számítani. Azonban ez továbbra is inkább a Tiszától nyugatra eső országrészeket érinti, a Tiszántúlon csak lassabb javulás várható.
Még mindig sok a parlagfű pollenje
A vártnál hosszabbra nyúlik a parlagfű pollenszórásának tetőzése. Az ország keleti részén – ahol a múlt héten kevesebb csapadék hullott és melegebb volt az idő – jelentősen emelkedett a pollenkoncentráció, Nyíregyháza környékén extrém magas értéket mértek – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.