Csonka Krisztián, az LMP V. kerületi polgármesterjelöltje úgy fogalmazott, a belvárosi Szerb utca 9. szám alatti társasház és a mellette lévő üres telek jól példázza a jelenlegi fideszes városvezetés gazdálkodását. A társasházban ugyanis "több más, a Fideszhez köthető személy mellett" Szentgyörgyvölgyi Péter helyi polgármesterjelöltnek is van lakása, amelyet "méltatlanul szerzett" az önkormányzattól, az üres terület helyére pedig garázslejárót terveznek - fejtette ki.Csárdi Antal, az LMP polgármesterjelöltje elmondta, az LMP a területen közösségi tér kialakítását javasolja, hiszen a kerületben korábban a Bástya utcában, valamint az Egyetem téren, a Fővám téren és a Ferenciek terén is kisebb lett a zöld felület. Csárdi Antal, az LMP főpolgármesterjelöltjeMTI / Bruzák NoémiCsárdi Antal kiemelte, szeretnék elérni, hogy Budapesten legyen a legtöbb zöld felület Európa fővárosai között. Szerinte ehhez elsősorban a belvárosban kell új parkokat létrehozni, itt ugyanis a külső kereteknél két négyzetméterrel kevesebb, vagyis négy négyzetméternyi zöld felület jut egy lakosra. Hangsúlyozta továbbá, hogy amennyiben főpolgármesterré választják, minden budapesti közbeszerzést és szerződést nyilvánossá tesz a teljes átláthatóság jegyében. Csárdi Antal szerint ez a lépés legalább tíz százalékkal csökkentheti minden közbeszerzés költségét.Csárdi Antal kérdésre válaszolva elmondta, megválasztása után haladéktalanul megkezdenék a hármas metró felújítását, ha azonban a kormány ahhoz nem biztosítani támogatást, kénytelenek lennének leállítani a szerintük életveszélyessé vált metrót. Az ellenzéki politikus szerint ugyanis "véletlenszerű események sorozata" egy a közelmúltban Moszkvában történt súlyos tragédiához vezethet az orosz technológiával készült hármas metrón is.A belvárosi önkormányzat a sajtótájékoztató után közleményt adott ki, amelyben azt írta, az önkormányzat az elmúlt nyolc évben több ezer négyzetméternyi zöld felületet hozott létre a városrészben, ilyen volt például az Olimpia park, ahol 7652 négyzetméternyi, vagy a Károlyi kert, amelyet felújítottak, és végül 7515 négyzetméternyi zöld felületet adtak át az ide látogatóknak.Mint írták, Belváros- Lipótváros Önkormányzata megújította a Déli Belvárost, a Főutca rekonstrukciója alatt 717 négyzetméter zöld kazettát alakítottak ki, megújult a Szabadság tér, a Fővám téren pedig játszóteret és pihenőparkot adtak át 2010 októberében. Az önkormányzat azt írta, jelenleg a Batthyány-örökmécses rekonstrukciója zajlik, a projekt keretében megújításra kerül az örökmécses környezete, és kialakítanak 111 négyzetméter zöldterületet.Mint írták, a Szerb utca 11 szám alatti terület parkosítására az önkormányzat is tett kísérletet, az engedélyt azonban Belváros-Lipótváros Önkormányzata nem kapta meg, mert az említett területen csak zárt sorú beépítés lehetséges.
LMP-s főpolgármesterjelölt: Budapesten legyen a legtöbb zöldfelület Európában
Az LMP növelné Budapest belső kerületeinek zöld felületét, a teljesen nyilvános közbeszerzésekkel és szerződéskötésekkel pedig visszaszorítaná a korrupciót - mondta Csárdi Antal, az LMP főpolgármester-jelöltje és Csonka Krisztián, a párt V. kerületi polgármesterjelöltje pénteken Budapesten.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.