Az MSZP alelnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében így reagált a kormányszóvivő munkahelyvédelmi akció eredményeiről szóló sajtótájékoztatójára. Kurucz Éva kormányszóvivő a jászberényi Jász-Plasztik Kft.-nél egyebek mellett azt mondta, hogy a 2013-ban életbe lépett munkahelyvédelmi akció sikerét jelzi, annak révén mára több mint 890 000 ember, köztük mintegy 150 000 fiatal foglalkoztatása valósult meg.Hozzátette, hogy a munkahelyvédelmi akciónak köszönhetően Magyarországon egyre többen élnek segély helyett munkából. Egy friss KSH-adat szerint a munkanélküliségi ráta 8 százalék alá esett, ezzel az Európai Unióban az elmúlt egy évben hazánkban csökkent a legjobban a munkanélküliek száma – mondta Kurucz Éva.Az MSZP szerint viszont a eredmények bejelentése csupán "olcsó propaganda", amellyel a kormány a magyar valóságot akarja elfedni. "Amíg félmillió, többségében fiatal magyar dönt kényszerből a kivándorlás mellett, addig győzelmi jelentések helyett inkább szerény hallgatást várunk a kormánytól" – közölte Ujhelyi István.Felidézte, hogy legfrissebb felmérés szerint a 18-40 közötti korosztály több mint 32 százaléka gondolkodik a külföldi munkavállaláson, 12 százalékuk pedig már szervezi is a gazdasági emigrációt. Mint hozzáfűzte, az EU által támogatott Ifjúsági Garanciaprogram még mindig nem indult el Magyarországon, és a nálunk sokkal jobb helyzetben lévő Svédország pedig több uniós forrást használ fel a munkanélküliség csökkentésére, mint a magyar kormány.
MSZP: Szépíti a kormány a foglalkoztatási adatokat
Ujhelyi István szerint a Fidesz a közmunkásokkal és a külföldön munkát vállalókkal szépíti a foglalkoztatás adatait.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.