A Pásztor Albert független polgármesterjelöltet támogató erők, a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció és az Együtt – A Korszakváltók Pártja nevében Mokrai Mihály (MSZP) és Tompa Sándor (DK) arról beszélt, hogy Kriza Ákos polgármester ideje lejárt, a Fidesz-KDNP-s várospolitikust a kormány gyámság alá helyezte, ezért a miskolci közgyűlés szocialista frakciója rendkívüli közgyűlés összehívására szólítja fel a polgármestert.Tompa Sándor elmondta: az elmúlt hetekben két olyan esemény is borzolta a miskolciak idegeit, amelyre Kriza Ákosnak reagálnia kellett volna és a város közvéleményét tájékoztatnia illett volna. Arra szólította fel a polgármestert, hogy 24 órán belül hívjon össze rendkívüli közgyűlést, amely a "Kriza-féle telepfelszámolási botrányról" ad tájékoztatást, beleértve azt a budapesti, zárt ajtók mögötti minisztériumi megbeszélést, amelyről a sajtóban egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg. Ezzel arra utalt, hogy a hónap elején a miskolci polgármester a Belügyminisztériumban a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen egyeztetetett a miskolci nyomortelepek felszámolásáról.Az ellenzéki várospolitikusok arra is kérték Kriza Ákost, hogy beszámolási kötelezettségének tegyen eleget, és adjon számot arról, hogy Diósgyőrben miért nem indultak még el a stadionépítési munkák.Mokrai Mihály, aki a korábbi önkormányzati ciklusban Miskolc alpolgármestere volt, úgy fogalmazott: csaknem két hete "kormányzati gyámság alá helyezték Kriza Ákos jelenlegi Miskolci polgármestert, mi, Miskolcért elkötelezett képviselők, tiltakozunk a város belügyeibe való beavatkozás ellen"."A polgármester tehetetlensége miatt átvesszük a kezdeményezést, és a szükséges számú aláírással kezdeményezzük egy rendkívüli közgyűlés összehívását, és ezen több kérdésre is választ várunk" – mondta.
Rendkívüli közgyűlést akar az MSZP Miskolcon a kitelepítések miatt
Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezik Miskolcon a közgyűlésben ellenzékben lévő MSZP-s politikusok, az ehhez szükséges aláírásokat összegyűjtötték – jelentették be ellenzéki önkormányzati képviselők sajtótájékoztatón szerdán a városháza előtt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.