A 41 éves férfi cége nevében védjegyoltalom alatt álló raklapok javítására kötött szerződést. Amikor a jogtulajdonos képviselője megjelent a telephelyen, hogy ellenőrizze a tevékenységét, kiderült, hogy nagyüzemben másolni is kezdte a terméket.Az adóhatóság pénzügyi nyomozói a telephelyen lefoglaltak csaknem ezer hamis raklapot és a készítésükhöz használt szerszámokat. A lefoglalt termékek a szabvány előírásoknak több szempontból sem felelnek meg, és silány minőségűek – tették hozzá.A pénzügyi nyomozók a férfit iparjogvédelmi jogok megsértése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mivel a jogtulajdonos engedélye nélkül védjegyoltalom alatt álló termékeket gyártott, és így vagyoni hátrányt okozott. A nyomozás iratait hétfőn küldik meg vádemelési javaslattal a Szarvasi Járási Ügyészségnek.A jogerős ítéletet követően az adóhatóság a hamis raklapokat eljuttatja rászorulókhoz, segélyszervezetek közvetítésével, így kórházak, iskolák, létminimum alatt élő családok fűtési költsége csökkenthető.
Raklapokot hamisított egy alföldi férfi
Bár védjegyoltalom alatt álló raklapok javítására volt csak engedélye egy dél-alföldi férfinak, gyártani is kezdte a terméket, ezért iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak ellene – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.