A szarvasgomba-kultúra már most is erős Magyarországon, a további értékőrzés érdekében fontos, hogy szarvasgombával foglalkozó jogszabály lépjen érvénybe, csakúgy, mint a tokaji aszú esetében – mondta a miniszter. Hozzátette: adóelkerülő gombagyűjtésre vonatkozó rendelet már létezik, és a minisztérium jelenleg is rendszeresen végez ellenőrzéseket.Fazekas Sándor bejelentette azt is, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban állítják ki a Jászságban talált rekordméretű szarvasgombát. Hangsúlyozta, hogy a szarvasgomba nemzeti érték, az ajándékba kapott különleges példányt pedig ennek megfelelően méltóképpen gondozza majd a magyar állam és a múzeum.Az 1,28 kilogrammos szarvasgombát, amely csupán 20 grammal könnyebb a világbajnok fehér szarvasgombánál, a szarvasgomba-termesztő és kereskedő Truffleminers Kft. egyik munkatársa találta a jászi térségi, jásziványi erdőben.Fekete Oszkár, a kft. társtulajdonosa elmondta: azonnal több ezer eurós ajánlatot kapott a vállalat külföldről, azonban az óriási szarvasgomba nemzeti kincs, amelyet közszemlére kell tenni.A Magyarországon egyedülálló példányt fagyasztva szárítás módszerével tartósítja a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszer-tudományi Kara, hogy a kiállított szarvasgomba évek múltán is sértetlen maradjon – tette hozzá.A tulajdonos felhívta a figyelmet arra, hogy az általuk termesztett és értékesített szarvasgomba a világon elsőként bio minősítést kaphat, ami jelentősen növeli értékét a nemzetközi piacon.A vállalat nagykereskedelmi mennyiségben kizárólag külföldi, főként olasz és német partnereknek forgalmazza a szarvasgombát, amelyből évente 2-10 tonna terem időjárástól függően – mondta.
Készül a szarvasgomba-törvény
A következő parlamenti ülésen terjeszti elő a szarvasgombával foglalkozó jogszabályjavaslatát a földművelésügyi tárca – jelentette be Fazekas Sándor, a minisztérium vezetője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.