






Kigyulladt egy épület kedd délután az Andrássy úton, a felszálló hatalmas füstöt még Budán is látni lehetett. A Kodály köröndnél lévő ház tetején tetőfedők dolgoztak, és valami szikrát kaphatott. Három ember sérült meg könnyebben. Két munkást őrizetbe vett a rendőrség, ők idézhették elő a tüzet. A lakókat kiköltöztették, a tüzet csak késő estére sikerült eloltani.







A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.