Az idén eddig 171 ezren vettek részt a közmunkaprogramban, miközben a kormányzati célkitűzés szerint az idén havonta átlagosan 200 ezer közmunkás foglalkoztatását biztosítják, és erre 183,8 milliárd forintot terveztek a költségvetésben – írta a Napi Gazdaság.A lap pénteki számában a Belügyminisztérium tájékoztatása alapján számoltak be arról, hogy a tárcának július elsejéig kell felmérnie, hogy van-e szükség havi 200 ezernél több közmunkában foglalkoztatottra, illetve felmérnie a lehetőségét a határozatlan idejű közmunkaszerződésekre.A lap felidézi, hogy a közmunkaprogramban 2011-ben 35 ezren, 2012-ben 271 ezren, 2013-ban pedig 387 ezren vettek részt. Ennek megfelelően a Munkaerőpiaci Alapból az indulás évében 64 milliárd, majd 137,5 milliárd, illetve 158,8 milliárd forintot fordítottak erre a célra. Tavaly azonban ezt az összeget további 26,1 milliárd forinttal ki kellett egészíteni, hogy biztosítani lehessen a kiemelkedő számú közfoglalkoztatás finanszírozását, amely így 179,9 milliárd forintot tett ki.
Elmarad a meghirdetett céljaitól a közmunka
Az előirányzott havi 200 ezer helyett idén eddig csak 171 ezren vettek részt a közfoglalkoztatásban – írja a Napi Gazdaság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.