


Már a 47-es és a 69-es villamosvonalon is működik az új fővárosi utastájékoztatási rendszer, a Futár - közölte a BKK. Az utasok az utcai kijelzőkön és az állomásokon felszerelt monitorokon láthatják, mikor indulnak, illetve mikor érkeznek a járatok. A villamosokon működő kijelzőkön a pontos idő mellett a következő megálló neve olvasható, valamint műholdas helyzetmeghatározó rendszer segítségével automata hang is bemondja, melyik megálló jön.



A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.