A 13 éves helyi fiú Vizsoly külterületén a Hernádban fürdött még csütörtök délután, majd a folyó elsodorta, és a vízben elmerült. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás részeként vizsgálja az esetet.
Megtalálták a Hernádban múlt héten elmerült fiú holttestét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Méra és Vizsoly között kedd délután - tudta meg az MTI rendőrségi forrásból.
A 13 éves helyi fiú Vizsoly külterületén a Hernádban fürdött még csütörtök délután, majd a folyó elsodorta, és a vízben elmerült. A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás részeként vizsgálja az esetet.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.