A baleset még hétfőn történt, de kedd reggel érkezett az egyik miskolci kórházból a rendőrségre a bejelentés, amely szerint egy debreceni fiatal súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett bobozás közben.A Miskolci Rendőrkapitányság az eset körülményeit szakértők bevonásával – foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt – büntetőeljárás keretében vizsgálja – jegyezte meg a szóvivő.A boon.hu helyi internetes hírportál azt írta, hogy egy debreceni középiskola egyik diákja sérült meg a miskolctapolcai bobpályán. A fiatalt súlyos hasi és gerincsérülésekkel szállították kórházba, de állapota már kielégítő.A diákok már negyedik-ötödik körüket futották, amikor hárman "vonatozni" kezdtek, és a hátsó kocsi az előtte haladónak ütközött, miközben az első fékezett. A középső bobban utazó fiú sérült meg.
Súlyos gerincsérülést szenvedett egy fiú bobozás közben
Szórakozás közben életveszélyesen megsérült egy fiú egy miskolctapolcai szabadidőparkban, a rendőrség büntetőeljárást indított az eset körülményeinek tisztázására – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-nek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.