Az Alkotmánybíróság szerdán nyilvánosságra hozott határozata szerint a honlapján kommentek közzétételét lehetővé tevő tartalomszolgáltató akkor is felelősséggel tartozik a mások jogait sértő kommentek miatt, ha nem is volt tudomása a jogsértő tartalomról, de még akkor is, ha a sértett kívánságára azt azonnal el is távolította.A TASZ szerint a határozat jelentősen megváltoztathatja, ahogy az internetet ma a nézetek ütköztetésére, a vitára használják. Felidézték, hogy a határozat indoklása szerint "A jogsértő közleményekért való felelősség (és adott esetben a helytállási kötelezettség) független a moderálástól: egyedül a jogsértő közlés tényén alapszik."A feltétel nélküli felelősség pedig rendkívül kockázatossá teszi a tartalomszolgáltatók számára, hogy felhasználóiknak megnyissák a kommentelés lehetőségét – mutattak rá a közleményben."Akár moderálják a hozzászólásokat, akár nem, akár tesznek lépéseket a jogsértő tartalmak eltávolításáért, akár nem, felelősséggel tartoznak azokért" – fűzték hozzá, azzal együtt, hogy az is előfordulhat, a tartalomszolgáltatók inkább megszüntetik oldalaikon a kommentelés lehetőségét.A TASZ szerint a tartalomszolgáltatót legfeljebb akkor szabadna a jogsértő hozzászólásokért felelősséggel terhelni, ha a jogsértés észlelése (az arra való figyelemfelhívás) után sem távolítja el azokat.
TASZ: Visszafoghatja a vitákat az Ab döntése a kommentekről
Az Alkotmánybíróság (Ab) kommentekre vonatkozó döntése aránytalanul nagy visszatartó hatással fog járni az interneten zajló, ma még élénk közéleti vitákra – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerdán az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.