Gavronek Ferenc, a klub elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta, az állam nevében eljáró tulajdonosi vagyonkezelő korábban írásban értesítette a klubot, hogy április 16-án birtokba kívánja venni a repülőteret, a szerda délelőtti órákban meg is jelentek az MNV szakemberei, de a klub úgy nyilatkozott, hogy nem adja át a területet és újabb egyeztetéseket kezdeményez.Elmondása szerint az egyesületnek 1998-óta van vagyonkezelési szerződése a repülőtérre, amelyet 2006-ban módosítottak, de minden szabálynak megfeleltek és teljesítették a feltételeket. Később az MNV azt kifogásolta, hogy hiányosan teljesítették az elszámolást, ezért tavaly júliusban arról értesítették a repülőteret, hogy azonnali hatállyal felmondták a szerződést az elszámolás elmaradása miatt. A klub válaszolt ugyan a levélre, de az MNV álláspontja változatlan maradt - ismertette a klub elnöke.Ezt követően megalapozatlanság miatt a bíróság előtt támadták meg a szerződés felmondását és többször javasolták, hogy egyezzenek meg peren kívül, mert budapesti klubként lételemük, hogy a hármashatárhegyi repülőtéren maradjanak. Hozzátette: nincsenek meggyőződve arról, hogy az MNV képes lenne üzemeltetni a repülőteret, mivel korábban ilyet nem tett.Gavronek Ferenc hangsúlyozta: soha nem ártottak az MNV-nek, nem került állami pénzbe egy olyan feladat ellátása, amelyet az államnak kellene végeznie és teljesítették a szerződésben foglaltakat. Ezért a klub addig küzd a repülőtér és az épületek hosszútávú üzemeltetéséért, amíg lehetőségei engedik - tette hozzá.Breznai János, a klub tagja az MTI-nek az ügy előzményeiről elmondta: az állam még az 1930-as években kezdett el területeket osztani a repülő egyesületeknek, majd ezek 1945 után az államhoz kerültek. Addig az állam pénzzel támogatta ezeket a klubokat, majd a források fokozatosan elapadtak, az infrastruktúra viszont emiatt leromlott.A rendszerváltás után ezek a repülőterek az állami vagyonkezelő, illetve honvédség tulajdonába kerültek, az állam pedig több repülőteret az önkormányzatoknak adott át azzal, hogy a funkcionalitást biztosítani kell, ha ezt nem teljesítik, akkor a vagyonkezelő visszakapja a területet.
Nem adták át a vagyonkezelőnek a hármashatár-hegyi repteret
A felszólítás ellenére nem adta át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV) a hármashatár-hegyi repülőteret az azt használó Műegyetemi Sportrepülőklub Egyesület, mert álláspontjuk szerint az MNV megalapozatlanul mondta fel a szerződésüket tavaly nyáron.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.