Kilenc év után végre jogerősen is véget ért a most 35 éves K. Zoltán pere, akit azzal vádoltak, hogy HIV-fertőzöttként szándékosan megfertőzte feleségét és barátnőjét – írja a Blikk szerdai száma. Ugyanannyi büntetést kapott, mint első fokon, 10 hónap börtönt, melynek letöltését két évre felfüggesztette a bíróság. A jogerős ítéletben magatartási szabályokat is előírtak a férfinak, miszerint nem létesíthet szexuális kapcsolatot egészséges nővel, még akkor sem, ha védekezik, és szól a partnerének saját betegségéről.
Blikk: eltiltották a szextől a HIV-fertőző férfit
Tudatosan betegítette meg volt feleségét a HIV-fertőzött K. Zoltán a bíróság szerint, ezért 10 hónap börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve, és a döntés értelmében csak másik HIV-fertőzött emberrel szexelhet – írja a Blikk.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.