Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön közölte, hogy Orbán Viktor kormányfő felkérésére a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket.Gőgös Zoltán, a szocialista párt agrárpolitikusa az MTI-nek küldött közleményében úgy reagált: örül, hogy a miniszterelnök "nagy nehezen belátta", tarthatatlan, ami a nemzeti parkok legelőivel történik, ám sajnálatos, hogy az ország más részein lezajlott "földmutyik" esetében "nem volt ennyire lelkes".Hozzátette: a hortobágyihoz hasonló hibás döntéseket tapasztaltak a Kőrös-Maros Nemzeti Parkban, valamint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Békés megyei döntéseinél, ahol szintén gyanús körülmények között dőltek el a pályázatok.Az MSZP azt követeli, hogy a helyzet tisztázásáig - aminek része a helyi gazdálkodókkal történő megegyezés – ne kössenek meg egyetlen szerződést sem. Gőgös Zoltán közölte: bár a földdel kapcsolatos visszaélések feltárása a választások után a "Mesterházy-kormány" feladata lesz, a Kehi-vizsgálat segítése érdekében nyilvánosságra hozza a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójának írt levelét, amelyben konkrét hibákra hívta fel a figyelmet.A szocialista párt egyúttal kezdeményezi az Országgyűlésben a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának összehívását, hogy még a tavaszi parlamenti ülésszak alatt terítékre kerüljenek a "földmutyik".Gőgös Zoltán a múlt héten sajtótájékoztatón követelte a hortobágyi legelők bérbeadásának leállítását, arra hivatkozva, hogy a pályázati kiírás nem veszi figyelembe a jelenlegi földhasználók érdekeit.
MSZP: nem csak a hortobágyi földpályázatok gyanúsak
Az MSZP szerint a hortobágyihoz hasonló hibás döntések születtek több más földbérletpályázat során is, a szocialisták ezért azt követelik, hogy a helyzet tisztázásig ne kössenek szerződéseket a nyertesekkel. A parlament ellenőrző albizottságát is összehívnák az ügyben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.