Az ellenzéki politikus szerint a legkisebb jövedelműek, a közfoglalkoztatottak bérének vásárlóértéke egyharmaddal csökkent, a minimálbéresek fizetése is kevesebbet ér, mint négy éve, a közszférában négy éve változatlan az illetményalap, az emberek 75 százaléka az átlagkereset alatt keres. Hozzátette: négyezermilliárd forinttal nőtt az államadósság, csökkent a devizatartalék, "az elrabolt" magánnyugdíjpénztári megtakarításokon túl megszorítások sokaságát vezették be, bónuszként rátették a 310 forintos eurót.Az országnak - a tervezett paksi beruházás nélkül - 10-12 ezer milliárd forintba kerül az elmúlt négyéves kormányzás, azaz a csecsemőtől az aggastyánig fejenként 1-1,2 millió forint többletterhet jelent - mondta.Gúr Nándor kitért arra, hogy "a rezsiharc" kapcsán a kormánypártok "hazudnak, mint a vízfolyás", 2009-ben ugyanis az európai országok közül 19-ben volt magasabb a gáz ára, mint Magyarországon, az áram ára pedig 14-ben.A foglalkoztatottak számáról azt mondta: nem Magyarországon van négymillió foglalkoztatott, hanem a Magyarországon nyilvántartott statisztikákban. Úgy folytatta, több százezer ember dolgozik külföldön, a GDP 1,8 százalékát onnan utalják a haza a magyarok. Szerinte a külföldön dolgozókat nagy részben beleszámolják a foglalkoztatási statisztikákba.Az MSZP alelnöke szerint ha a foglalkoztatottak 4 millió 15 ezres számából levonják a 150 ezres közfoglalkoztatotti számot, akkor kiderül, hogy ma jóval kevesebben dolgoznak, mint 2008 őszén a pénzügyi, gazdasági válság kezdetén.Azt mondta, hogy hatvanhét nap van még az országgyűlési választásokig, ezért azt kérte a kormánytól, ne fossza még jobban ki az országot, "nem kell már több Simicskának és nem kell a konzorciumainak sem, de talán Mészárosnak sem és másoknak sem".Mudri György, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselőjelöltje közölte: a parlamenti választást 49 nappal követő EP-választásokon is fontos lesz a magyar emberek szava, hogy nem kérnek a jobboldali vezetésből Európában sem.Az adórendszerre vonatkozó kérdésre válaszolva Gúr Nándor közölte, a baloldali összegfogás pártjai között nincs megkötött egyezség a számokról, de az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszert fel fogják számolni. Nem gondolják, hogy egy olyan rendszert kell fenntartani, amely azoknak, akiknek bőségesen van, még többet ad - fejtette ki. Mint mondta, a részleteket még a választások előtt ismerteti a baloldali összefogás, a javaslatok a társadalom döntő többségének javát fogják szolgálni.
MSZP: a kormány pusztítása mindenkinek 1,2 millió forintba került
Az MSZP szerint a kormány az elmúlt négy évben lepusztította az országot, kormányzása minden magyar állampolgárnak 1,2 millió forintos többletterhet jelent, a foglalkoztatás és a munkanélküliség esetén pedig mínuszba fordultak a számok. Ezt Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke mondta csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.