Kormos Kata szóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a GfK Hungária adataira hivatkozva arról beszélt: az emberek a bőrükön érzik a romló életkörülményeket és a növekvő munkanélküliséget, 54 százalékuk pedig reáljövedelmének csökkenésére számít. Szavai szerint a magyarok pesszimistábbak, mint valaha, és 80 százalékuk elégedetlen az Orbán-kormány munkájával.A 2010-es kormányváltáskor egy liter tej 195 forintba került, ma 243 forintba, egy kiló liszt 112-ről 146 forintra, egy kiló krumpli 126-ról 164 forintra drágult, míg a benzin literenkénti ára 315-ről 406 forintra nőtt - sorolta, megjegyezve: az Orbán-kormány miatt mára a középosztály is elszegényedett.A szóvivő azt is mondta, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János a közelmúltban baráti társaságával tízmilliós fácánvadászaton vett részt. "Miközben devizahiteles családok tízezrei rettegnek otthonuk elvesztésétől, Lázár János és úri társasága egy lakás árát mulatja el egy hétvége alatt" - jelentette ki, hozzátéve: nem tudni, ki állta ennek költségét, de tavaly egy erdészet dolgozói levélben fordultak a kormányhoz azzal, hogy állami alkalmazottak, állami autókkal, munkaidőben, állami pénzen vadásztak.A cink.hu hétfőn írt arról, hogy Donatella Failoni, Oszter Sándor színművész felesége még decemberben egy vadászaton készült fotógalériát rakott ki Facebook-oldalára. A bejegyzés szerint 913 fácánt lőttek le, és a vadászaton részt vett Lázár János is. Az államtitkár a Blikknek azt mondta: a vadászat az adófizetőknek egyetlen forintba sem került, a költségeket magánszemélyek fizették, köztük ő maga.Az MSZP kormányzása fájdalmasan fogja érinteni Simicska Lajos "polipszerű" cégbirodalmát, Mészáros Lőrinc felcsúti uradalmát, Lázár János "milliárdos földekkel kitömött és fácántollakkal ékesített tarsolyát", jól fognak viszont járni a gyermekek, a nők, a nyugdíjasok, a kis és közepes vállalkozások és a munkavállalók - fogalmazott Kormos Kata.A szóvivő egy kérdésre válaszolva cáfolta, hogy az MSZP megszüntetné a gyed extrát, mint azt Gurmai Zita, a párt nőtagozatának vezetője nyilatkozta. Hangsúlyozta, hogy a kismamák munkavállalásának lehetőségét 2011-ben a Fidesz-kormány szüntette meg, majd most visszaállította, viszont továbbra sem biztosított a munkahelyi védelmük.A szóvivő nem árult el részleteket a már a Demokratikus Koalíció bevonásával folyó ellenzéki egyeztetésről, mondván, a tárgyalásokról nem, csak azok végeredményéről szeretnének beszámolni.
MSZP: mára a középosztály is elszegényedett
Az MSZP szerint a családok többségének az életkörülményei és a kilátásai is romlottak, miközben a Miniszterelnökséget vezető Lázár János egy lakás árát mulatja el egy hétvége alatt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.