Kedden délelőtt csapott le áldozataira a 27 éves B. Ernő. A férfi egy Lónyai utcai lakás bejáratánál támadt rá az ott élő férfira. Egy teleszkópos bottal ütni kezdte, s az értékeit követelte. Végül elvette az áldozat lakáskulcsát, s elmenekült.
Egy órával később egy nőt támadott meg, aki éppen az autójából szállt ki az Imre utcában. Megütötte a bottal, elvette mobiltelefonját, majd odébbállt. Többen is látták a rablótámadást, néhány járókelő üldözőbe vette a férfit. Néhány sarokkal arrébb elfogták, s visszatartották a rendőrök megérkezéséig. A rendőrök megtalálták a férfinál az elrabolt lakáskulcsot, előkerült a menekülés közben eldobott mobiltelefon és a rabláshoz használt teleszkópos bot is. B. Ernőt őrizetbe vették, rablással és súlyos testi sértéssel gyanúsították meg, s kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Fényes nappal, viperával támadt a IX. kerületben
Teleszkópos bottal támadott meg egy óra leforgása alatt két embert egy férfi a IX. kerületben. A brutális rablót második támadása után, a járókelők fogták el – értesült a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.