Az MVH pénteki közleménye figyelmeztet arra is, hogy a támogatás igénybevételéhez az MVH közleményeiben új kifizetési kérelem nyomtatványokat rendszeresít, amelyek már elérhetők a hivatal honlapján. A támogatás kizárólag az új nyomtatványokon igényelhető.A 2013/2014. végrehajtási évben a támogatási jogosultság alapja a méhész-gazdálkodó tulajdonában lévő, továbbá a 2013. évre vonatkozó őszi méhegészségügyi vizsgálat során megállapított és azt követően legkésőbb 2014. január 15-éig a Tenyészet Információs Rendszerben (TIR) nyilvántartásba vett méhcsaládok száma.Az MVH felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy a TIR nyilvántartásba való bejelentés teljesítéséért, a bejelentett adatok helyességéért, a bejelentés elmaradásáért vagy határidőn túli teljesítéséért a méhész-gazdálkodó felelős, annak minden jogkövetkezményével együtt.Egyszerűsödött a TIR bejelentés eljárásrendje: a méhcsaládszám-változás illetékes állategészségügyi hatósághoz történő bejelentéséhez már nem szükséges egyebek mellett a hatósági állatorvos aláírása - közölte a hivatal.
Megjelent az új méhészeti rendelet
Megjelent a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján igénybe vehető támogatások végrehajtását szabályozó vidékfejlesztési minisztériumi rendelet, amely alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodói 2014. január 6-ától benyújthatják a 2013/2014. végrehajtási évre vonatkozó támogatási kérelmeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH).
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.