Mesterházy Attila közölte: az MSZP a legnagyobb és legerősebb ellenzéki párt Magyarországon, és arra számít, hogy a választási kampány előrehaladtával népszerűségük nőni fog. Az ellenzéki szövetségről azt mondta, hogy az LMP korábban leszögezte, önálló jelölteket fog indítani, és ezzel már eleve lehetetlenné vált az ellenzéki összefogás. Elmondta, hogy pártja minden erővel arra törekszik, hogy rávegye a bizonytalan választókat, menjenek el szavazni jövő tavasszal, mert ha otthon maradnak, azzal Orbán Viktort támogatják.A "Magyarország jobban teljesít" szlogen Mesterházy Attila szerint hamis, mert több millió ember egyáltalán nem érzi úgy, hogy az ország jobban teljesítene, jóllehet ők maguk többet dolgoznak az irracionális gazdasági szabályozás és az embertelen társadalompolitika miatt. A rezsicsökkentést ámításnak nevezte a pártelnök. Szerinte ha egy család ma kiszámolná, mennyivel drágult a megélhetése az utóbbi három évben, akkor az derülne ki, hogy sokkal több ma a kiadás, mint korábban volt. Mesterházy Attila szerint a kormány a foglalkoztatási adatokkal is becsapja az embereket. A statisztikába ugyanis beleszámolják a külföldön dolgozókat is, a közmunkások számát pedig óriás mértékben felduzzasztották. A statisztika javul, az emberek helyzete viszont nem. Ha a propaganda és a hivatalos számok mögé nézünk, akkor egészen más kép rajzolódik ki: Orbán Viktor Patyomkin-országot épít - mondta az MSZP elnöke az osztrák lapnak.Az MSZP kormányprogramját firtató kérdésre Mesterházy Attila azt mondta, hogy megvan a tervük a társadalmi, a gazdasági és a demokráciát érintő válság megoldására. A pártelnök igazságos politikát, a bizalom és a jogbiztonság visszaállítását ígérte.A Horthy-szobrokkal, a miskolci könyvégetéssel és Kertész Ákos kanadai menedékkérelmével összefüggésben Mesterházy Attila azt mondta, hogy Magyarországon kultúrharc folyik bizonyos művészek, filozófusok és egyes tudományágak képviselői ellen. Ebbe illeszkedik a Horthy-restauráció is szerinte. A pártelnök megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány hőst akar csinálni olyasvalakiből, aki több százezer magyar zsidó meggyilkolásáért felelős. Arra a felvetésre, hogy az Orbán-kormány előtt nyolc évig kormányzó MSZP mennyiben felelős az ország jelenlegi helyzetéért, Mesterházy Attila azt mondta: pártja több dologra is büszke lehet, de emellett el kell ismernie az elkövetett hibákat is.
Osztrák lapnak beszélt Mesterházy Orbán Patyomkin-országáról
Patyomkin-ország építésével vádolta meg Orbán Viktor miniszterelnököt az osztrák Der Standard című lap hírportálján csütörtökön Mesterházy Attila szocialista elnök, aki úgy véli, hogy az MSZP megnyeri a 2014-es választást, és akár kétharmados többséget is szerezhet.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.