Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében kifogásolta, hogy 300 forint felett jár az euró árfolyama, szerinte a miniszterelnök "és unortodox csapata ismét taszított egyet a forint árfolyamán". Hozzátette: a magyar fizetőeszköz legújabb mélyrepülése Matolcsy György nyilatkozatával indult.A jegybankelnök csütörtökön a többi közt új, inflációs célt követő fiskális politikát szorgalmazott az Európai Unióban, lemondásra szólította fel Olli Rehn gazdasági EU-biztost, és közölte: a hitelminősítőknek meg kellene kezdeniük a tárgyalásokat Magyarország felminősítéséről.Józsa István közleményében arról is írt, hogy szerinte jelenleg belső gazdasági válság van az országban, amelyet a miniszterelnök idézett elő. Közölte: az ország belső válságát jelentősen enyhítené az erős forint vagy az euróban kapott fizetés. "Orbán Viktor azonban világossá tette, hogy nem akar sem erős forintot, sem eurót Magyarországon" - olvasható közleményében.
MSZP: Matolcsy megint lökött egyet a forinton
Az MSZP szerint azért kell leváltani Orbán Viktort és kormányát, hogy utánuk egy kiszámíthatóbb, felelősebb és igazságosabb gazdaságpolitika vehesse kezdetét.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.