Szalacsi Árpád elmondta: a hat hónapos program november elsején indult, folyamatos a létszámfelvétel és december végéig 436 ember alkalmaznak. A többiek pedig 2014. első négy hónapjában kerülnek státusba.A Nyírerdő Zrt.-nél szeptember végén fejeződött be a tavaszi-nyári, hétnapos közfoglalkoztatási program, amelynek során 800 ember jutott munkához Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye állami tulajdonú erdőiben. A zrt. hosszú ideje vállalt részt a munkanélküliek közfoglalkoztatásából, 2010. óta például már több, mint 3500 álláskeresőt alkalmazott.Szalacsi Árpád kiemelte: a téli program költségvetése 344,6 millió forint, s az összeg teljes egészében a Belügyminisztérium támogatása. A tárca forrását a bérekre, a járulékokra, munka- és védőruhákra, munkásszállításra, a munkába járás, illetve a szervezési és alkalmassági orvosi vizsgálatok költségeire, valamint eszközbeszerzésre használhatják fel.A programban szakképzés is szerepel, a két megye munkaügyi központjának szervezésében december 1. és március 31. között 18-an erdőművelő, 34-en kisgépkezelő, 68-an pedig parkgondozó képesítést szerezhetnek.A téli közfoglalkoztatottak napi 8 órás munkát kapnak. Vágástakarításokban vesznek részt, erdészeti séta- és turistautak, tanösvények karbantartását, újak kijelölését végzik. Úgynevezett közjóléti eszközöket is kihelyeznek az erdőkbe és újítanak fel, továbbá összeszedik a fák közül az oda illegálisan lerakott hulladékokat.Közreműködnek továbbá a természeti károkat szenvedett erdőterületek rehabilitációs munkálataiban, a határjelek felújításában, illetve a tűzmegelőzést szolgáló feladatok elvégzésében - mondta a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója.A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Északerdő Zrt. hathónapos közfoglalkoztatási programja keretében 400 embert fog foglalkoztatni a téli hónapokban - közölték. A cég közlése szerint a közfoglalkoztatottak napi nyolc órában dolgoznak, vágástakarítás, talaj-előkészítés, bozótirtás a feladatuk egyebek mellett, ugyanakkor utak karbantartásában és síktalanításában, vadkárelhárításban, vadvédelmi kerítések bontásában is részt vesznek.A miskolci központú Északerdő 330 embert november elsejétől, további 70-et pedig jövő januártól alkalmaz Borsod-Abaúj-Zemplén ötvennyolc településéről. A program költségvetése 233 millió forint, a pénzt a Belügyminisztérium biztosítja.A cég azt is közölte, hogy a program részeként 200 embernek szervez oktatást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja december 1-je és 2014. március 31-e között, a legtöbben, 160-an motorfűrész-kezelő képesítést szerezhetnek, 20-an faipari gépkezelő-, 20-an pedig számítógép-kezelő tanfolyamot végeznek el. A szeptember végén lezárult héthónapos közfoglalkoztatási programban 560-an dolgoztak az Északerdő Zrt.-nél.
Közmunkások tartják rendben télen az erdőket
A téli közfoglalkoztatási program keretében 545-en jutnak munkához a Nyírségi Erdészeti (Nyírerdő) Zrt.-nél - közölte a cég vezérigazgatója pénteken az MTI-vel. Az Északerdő Zrt. 400 közmunkást fog foglalkoztatni télen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.