Váry András - akit ebben az ügyben korábban még gyanúsítottként hallgattak ki - elmondta: 2008 áprilisában Pénzügyminisztériumban dolgozó ismerősétől értesült arról, hogy egy külföldi befektető állami ingatlanok iránt érdeklődik. Telefonos egyeztetés után egy "indulás előtti megbeszélésen" találkozott a befektető jogi képviselőivel, és ismertette előttük, milyen lehetőségek vannak az állami ingatlanok megvásárlására. Szavai szerint ezen a találkozón hangzott el a jogi képviselőktől az a kijelentés, hogy az ingatlanszerzésnél el szeretnék kerülni a versenyeztetést a konkurencia miatt. A tanú vallomása szerint ezen a megbeszélésen arról is szó esett, hogy a befektetőnek van olyan ingatlanja, amelyről úgy tudják, országos közút építéséhez szüksége lehet rá az államnak. Ez lehetett az oka, hogy az ingatlancserét kezdeményezték - tette hozzá. A tanácsvezető bíró kérdésére, honnan tudhatta ezt a befektető, Váry András azt válaszolta, "nem tudom, nem tőlem".A tanú kitért arra is, hogy a Tátrai Miklósnál, majd Markó Andrea pénzügyminisztériumi államtitkárnál volt az ügyben megbeszéléseken, és ezeken Joav Blum izraeli-magyar üzletember is jelen volt. Ezután - bevonva más szakterületeket - kezdték el vizsgálni az ingatlancsere jogi lehetőségét, és kiderült, hogy az ügyletnek nincsenek kizáró okai - mondta.Váry András a továbbiakban elmondta: a szokásos egyeztetések után elkészült a vagyongazdálkodási tanácsnak szóló előterjesztés, és ebbe az anyagba az ingatlancsere Tátrai Miklós döntése nyomán került be, hogy a kaszinóberuházás befektetői földterülethez jussanak. A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolja az elsőrendű vádlott Tátrai Miklóst, a másodrendű vádlott Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját, a harmadrendű vádlott Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és a negyedrendű vádlott F. Zsolt értékbecslőt. Császy Zsoltot és F. Zsoltot mint bűnsegédet vádolják ezzel a cselekménnyel. V. Bálint ügyvéd, ötödrendű vádlott ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád. A másodrendű és a negyedrendű vádlottat magánokirat-hamisítással is vádolják. Az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött - a tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő - telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A Központi Nyomozó Főügyészség ezzel kapcsolatban 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek nyilvánította a szerződést, kimondva, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A vádirat szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.
Sukoró-ügy: az MNV kérte a telekcserét
Váry András, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori igazgatója szerint Tátrai Miklós, a szervezet vezérigazgatója kérte azt, hogy a Velencei-tó partjára tervezett kaszinóberuházáshoz szükséges állami földek értékesítését ingatlancserével oldják meg. Erről a vagyonkezelő tulajdonosi ügyekért felelős volt vezetője a Szolnoki Törvényszéken, a Sukoró-ügyként ismert büntetőper szerdai tárgyalásán beszélt tanúként.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.