Harms október 27-étől 29-ig Lengyelországban, 30-án a Cseh Köztársaságban, 31-én pedig Magyarországon tesz látogatást. E három ország brüsszeli tudósítóival folytatott szerdai sajtóbeszélgetésén azzal indokolta a körutat, hogy Európában a korszakos változások a múlt század végén a kontinens keleti feléből indultak el, és szerinte ezt a lendületet fenn kellene tartani.Magyarországgal kapcsolatban elmondta: érti azt is, amit Schiffer András a Lehet Más a Politika vezetőjeként vall, vagyis hogy nem kívánnak összefonódni a korábbi időszakok domináns politikai köreivel, másfelől viszont azt is, amire az LMP-ből kiváltak hivatkoznak, nevezetesen hogy a magyar választási szabályok kikényszerítik az összefogást a jelenlegi kormány leváltására törekvő erők között.A beszélgetés során Rebecca Harms elmondta: a zöldpárti EP-frakcióban vele eddig társelnöki funkciót betöltő Daniel Cohn-Bendit a jövő májusi EP-választásokon már nem indul, visszavonul a tevékeny politizálástól. Harms kitért Cohn-Bendit korábbi megnyilvánulásaira is, és ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy számára visszataszítóak a pedofil nézetek. Szerinte ugyanakkor Magyarországon a Cohn-Bendit elleni támadásokat arra használták fel, hogy elkerüljék a Zöldek által felvetett problémák megvitatását. A frakcióelnök a Magyarországot elmarasztaló Tavares-jelentéssel kapcsolatban megjegyezte: az abban felvetett gondok más EU-országok - például Olaszország - vonatkozásában szintén felmerültek.Magyarországi látogatása során Rebecca Harms ellátogat Paksra, ahol - többek közt nem kormányzati szervezetek képviselőivel együtt - megtekinti az atomerőművet. Budapesten a zöldpárti EP-frakcióelnök a médiaszabadságról szervezett konferencián vesz részt.
Az LMP-vel és a PM-mel is tárgyalnak az európai zöldek
"Mindkét zöld párt" - vagyis az LMP, valamint az LMP-ből kivált PM - képviselőivel találkozni kíván, és velük közös sajtótájékoztatót is tervez közelgő magyarországi tartózkodása során Rebecca Harms, az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.