A közlemény szerint egy szülő azzal a panasszal fordult Szabó Mátéhoz, hogy bár gyermeke lisztérzékeny, az iskolában nem biztosított a speciális igényű tanulók étkeztetése. A panaszos megrendelte a diétás ételeket egy közétkeztetési cégtől, és a kiszállításban az önkormányzat segítségét kérte, az azonban elzárkózott attól. Az ombudsman az önkormányzattól azt a magyarázatot kapta, hogy a drága kiszállításra nem telik a település szűkös költségvetéséből.Az alapjogi biztos vizsgálati jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy miután az állam január 1-jétől átvette az iskolák fenntartói jogát, módosították a gyermekvédelmi törvényt, és aszerint az étkeztetést a települési önkormányzat köteles biztosítani a közigazgatási területén található nevelési, oktatási intézményekben. Ehhez az állami normatívák, illetve az étkező gyermekek után fizetett térítési díjak biztosítják a fedezetet.A közlemény szerint nincs jogszabályi akadálya annak, hogy egy települési önkormányzat kiszervezze a közétkeztetést, azonban a vizsgált önkormányzat esetében a speciális étkezési igényű gyermekek ellátásának feltételeit az erre vonatkozó pályázati kiírásban eleve nem határoztak meg.Az ombudsmani jelentés kivonatában hangsúlyozták, a gyermek egészségügyi állapotának megfelelő étkezés megszervezése – amennyiben szülője igényli – az óvoda, iskola dolga, a közétkeztetés biztosítására pedig az önkormányzat kötelezett. Az ehhez hasonló esetekben a köznevelési intézmény bevonásával az önkormányzatnak kell megtalálnia a megoldást, ilyen lehet például a napi háromszori étkezés megrendelése a speciális étkezést nyújtó közétkeztetési cégtől.Az alapjogi biztos felkérte a Nógrád megyei Mátraszele közös önkormányzati hivatalának vizslási kirendeltségét, hogy tegyen eleget törvényi kötelezettségének, és biztosítsa a nevelési-oktatási intézményben a közétkeztetés lehetőségét a speciális étkezési igényű gyermekek számára is.Az ombudsmani jelentés teljes szövege itt olvasható.
Ombudsman: a közétkeztetésben a speciális étrendet is biztosítani kell
Az ombudsman szerint az önkormányzatnak nem jóindulaton múló lehetősége, hanem törvényi kötelezettsége biztosítani a speciális étkezési szükségletű gyermekek óvodai, iskolai ellátását - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdán az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.