A szervezet azért adott ki közleményt, mert - tájékoztatásuk szerint - a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden jogerős döntést hozott egyik aktivistájuk, Misetics Bálint és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közötti ügyben.Felidézték, 2012. március 27-én a ferencvárosi önkormányzat "önkényes módon" lerombolta négy ember saját építésű kunyhóját a Határ út menti erdőben. Eközben az AVM két aktivistáját, akik igyekeztek megakadályozni a jogsértést, megbilincselték és előállították.Közlésük szerint a bíróság szóban ismertetett döntésében egyebek mellett kimondta, hogy az önkormányzat által elrendelt "bozótirtás és a hulladék elszállítása" nyilvánvalóan nem jelentheti hajléktalan emberek kunyhóinak lerombolását. A bíróság kimondta azt is, hogy a biztosításra kirendelt rendőrök súlyos jogszabálysértést követtek el a kunyhók lerombolásának biztosításával - közölték."A rendőri jelenlét célja tisztázatlan, a kunyhók lerombolásához segítséget nyújtó rendőri intézkedésnek az iratok alapján nem volt törvényes alapja, (...) nincs magyarázat arra, hogy miért Misetics Bálintot állították elő, amikor őt fenyegették fizikai erőszakkal, (...) mindezek alapján megbilincselése (...) és előállítása ellentétes volt a rendőrségi törvénnyel és a szolgálati szabályzattal" - írták.Tájékoztatásuk szerint az ORFK-nak új eljárást kell lefolytatnia, tisztázva a rendőri fellépés általános jogalapját és egyenként újra megvizsgálva a konkrét intézkedések arányosságát és szakszerűségét is. Az új eljárásban szükség szerint vizsgálni kell az eljáró rendőrök fegyelmi felelősségét is - tették hozzá. Az MTI az ügyben megkereste az ORFK-t is, ahol későbbre ígértek választ.Az AVM a közleményében az üggyel kapcsolatban utalt arra is, hogy az Országgyűlés előtt van a szabálysértési törvény módosításáról szóló javaslat, "amely az Alkotmánybíróság korábbi határozatának ellenére ismét büntetni rendeli a közterületi hajléktalanságot, és külön is szabálysértéssé nyilvánítja a tulajdonosi hozzájárulás nélküli építést".
Bíróság: a rendőrség volt jogsértő a ferencvárosi kunyhórombolásnál
Nem A Város Mindenkié (AVM) aktivistája, hanem a rendőrség volt jogsértő a ferencvárosi kunyhó lerombolásakor - közölte a hajléktalan emberek jogvédelmét vállaló civil szervezet kedden az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.