Illés Zoltánt a parlament keddi ülésnapján Szél Bernadett LMP-s képviselő kérdezte napirend előtt arról, hogy a kormány miért nem lépett fel a korábban tervezett verespataki bányanyitás ellen. "Attól hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos, attól hogy ön állít valamit, még nem következik az, hogy ön ért hozzá, hogy úgy vannak a dolgok" – fogalmazott Illés Zoltán, aki butaságnak, "baromságnak" minősítette az elmondottakat, és azt tanácsolta az ellenzéki politikusnak, hogy a "miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára".Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a történtekre reagálva az MTI-nek azt mondta, ezt a "primitív hangvételű" stílust egyetlen kormánytag sem engedheti meg magának, ráadásul "Illés Zoltán a miniszterelnöknek is úgy hajbókolt, ami a nemzeti cinizmus rendszerében is sok". Kiemelte: Illés Zoltán nemcsak a nőket sértette meg kijelentéseivel, hiszen olyan kifejezéseket is használt, amelyek használatáért az ellenzéki képviselőket biztosan kivezettetik a házőrséggel. A frakcióvezető szerint ebből az esetből is látszik, hogy az Országgyűlés méltóságát nem az ellenzéki transzparensek, hanem az "elszabadult hajóágyúként" viselkedő kormánypárti politikusok veszélyeztetik.Korábban kedden az Együtt-PM szintén kritizálta megszóalása miatt Illés Zoltánt, és azt írták, az államtitkárnak sikerült egy "példamutatóan" szexista, egyúttal egy politikai kultúrán kívül rekedt, az emberi méltóságot és a másik ember elismerését teljesen figyelmen kívül hagyó választ adnia, ezzel pedig bebizonyította, "méltatlan feladatára".Kocsis Máté, a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatón bocsánatot kért a kormánypárti frakció nevében Szél Bernadett LMP-s képviselőtől - amit már az Országgyűlésben is megtett -, amiért Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a plenáris ülésen "indulatosabb volt, mint azt az ügy szükségessé tette volna". Nem szerencsés, ha bárki így beszél bármelyik képviselőtársával - jelentette ki a kommunikációs igazgató. Szél Bernadett a verespataki bánya ügyében szólalt fel kedden, napirend előtt a parlamentben, majd a neki válaszoló környezetvédelmi államtitkár egyebek mellett azt mondta: "attól hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos, attól hogy ön állít valamit, még nem következik az, hogy ön ért hozzá, hogy úgy vannak a dolgok".
Az LMP is Illés Zoltán menesztését követeli
Az LMP felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy haladéktalanul mentse fel tisztségéből Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárt, aki az ellenzéki párt szerint a reggeli parlamenti felszólalásában "mentális alkalmatlanságát" bizonyította.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.