Szabó Máté hivatalának közleménye szerint egy civil szervezet formai és tartalmi szempontból is aggályosnak tartotta Bakondi Györgynek, az OKF főigazgatójának még 2012 elején kiadott normatív utasítását. A panaszos szerint a szabályozás nem felel meg a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvény rendelkezésének, mert a főigazgató aránytalanul korlátozta a hivatásos tűzoltók egyesülési jogát, amikor megszabta, hogy a tűzoltók mely önkéntes szervezetekben nem vállalhatnak tisztségviselőként szerepet.A panasz alapján indított vizsgálatában az alapjogi biztos megkereste a főigazgatót, aki azonban nem tartotta aggályosnak az utasítást. Álláspontja szerint azért volt rá szükség, hogy megelőzzenek egyes összeférhetetlenségeket.Mint a közleményben olvasható, az ombudsmani vizsgálat idején új utasítás lépett hatályba. Ez a korábbi, szigorúbb korlátozás helyett azt írja elő, hogy ha a hivatásos állomány tagjával szemben a szakmai irányítási és felügyeleti jogkörből adódó összeférhetetlenség áll fenn, akkor az illető nem tölthet be vezető tisztséget önkéntes tűzoltó egyesületben, a tagsági jogviszonyt pedig köteles szolgálati elöljárójának írásban bejelenteni.Az alapjogi biztos álláspontja szerint a főigazgató mindkét utasításában túllépte felhatalmazása kereteit, amikor a hivatásosok jogállásáról szóló törvény szövegén túlmenő további feltételeket írt elő. A törvény felhatalmaz ugyan a hivatásos állományú tagok egyesülési jogának korlátozására, de nem ilyen általános jelleggel. Kizárólag arra ad lehetőséget, hogy az érintett hivatásos tűzoltó felettese az egyes konkrét esetekben megelőzhesse az összeférhetetlenséget – írták.Szabó Máté jelentésében hangsúlyozta, hogy csakis a törvényalkotó jogosult a hivatásosok egyesülési jogát általános jelleggel korlátozó jogi szabályozás megalkotására. Az érintett normatív utasításokban nem teljesültek a jogalkotás alkotmányos követelményei, mert nem alkalmazható a törvényben rögzítetteken túlmenő, általános jellegű jogkorlátozás.Az alapjogi biztos ezért azt kérte az OKF főigazgatójától, hogy hatvan napon belül módosítsa vagy helyezze hatályon kívül a normatív utasítás aggályos rendelkezéseit.Az ombudsmani jelentés teljes szövege itt olvasható.
Ombudsman: túllépte hatáskörét a katasztrófavédelem vezetője
Az ombudsman szerint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője túllépte hatáskörét, amikor két normatív utasításban általános jelleggel korlátozta a hivatásos tűzoltók egyesületi szerepvállalását, ezért az utasítások hatályon kívül helyezését kérte – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.