A BKK a jövő év elején kezdi meg az automaták cseréjét az elektronikus jegyrendszer bevezetésének projektjén belül. A folyamat másfél éven keresztül zajlik, a háromszáz automatából többféle jegy- és bérlettípust is lehet majd vásárolni, elfogadják a bankjegyeket és bankkártyákat is. Az érintőképernyős monitorú jegykiadók több nyelven kommunikálnak.Az ismertetés szerint a készülékek képesek lesznek a majdani utazási kártyák kiadására vagy az utasoknál már meglévő kártyák feltöltésére is. A vandálbiztos automatákat kamerákkal és riasztórendszerrel szerelik fel.A nyertes T-Systems nettó 5,7 milliárd forintért gyártja, szállítja és üzemelteti majd a jegykiadókat, a beruházáshoz a szükséges 3 milliárdos forrást a Fővárosi Közgyűlés biztosította. Az új eszközök minden metró- és több HÉV-állomáson, valamint az összes fontos nappali és éjszakai közlekedési csomópontban megtalálhatók lesznek.A BKK 2012 májusában vette át a jegy- és bérletértékesítést a BKV-tól, a közbeszerzési eljárást 2013 januárjában írták ki. Bírálati szempont volt a készülékek beszerzési, telepítési és üzembe helyezési, valamint üzemeltetési költsége, a jótállás időtartama és az automaták szállításának határideje.
Megkötötte a szerződést a BKK az új jegyautomatákról
Aláírta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a tenderen nyertes T-Systems a megállapodást az új jegyautomaták gyártásáról, telepítéséről és üzemeltetéséről - közölte a központ és a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.