Kormos Kata keddi budapesti sajtótájékoztatóján így reagált arra, hogy Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) hétfői tárgyalását kommentálva azt mondta: a gyermeket nevelő családokra és a munkavállalókra nézve a legveszélyesebb a "baloldali paktum". A szocialista párt szóvivője úgy fogalmazott: "a bukás előtt álló Fidesz-kormány utolsó rúgásaiként értelmezhető" Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatója.Kormos Kata szerint nincs kétség afelől, hogy a Fidesz fél, és jogosan teszi, hiszen a hétvégi szigetszentmiklósi időközi önkormányzati képviselő-választás – amelyet az MSZP, a DK és az Együtt közös jelöltje nyert meg – is megmutatta, az összefogással le lehet váltani a jelenlegi kormányt, ami – mint mondta – 2014-ben meg is fog történni, a változással pedig az egész ország nyerni fog.Mindenki, aki mára elveszítette a reményt, a biztonságot, visszakapja majd 2014-ben – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az MSZP programja Magyarországról szól, az igazságról, a biztonságról, a kiszámíthatóságról és a jólétről.A szóvivő azt mondta, öt társadalmi csoport, a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a nyugdíjasok, valamint a kis- és középvállalkozók egészen biztosan nyertesei lesznek a szocialisták kormányzásának.
MSZP: mindenki nyerni fog a kormányváltással
Az MSZP szóvivője szerint kormányváltás lesz 2014-ben, amivel az egész ország nyerni fog.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.