A kormánypárti igen szavazatokkal elfogadott javaslatot Kövér László házelnök terjesztette elő még július 5-én. Ebben azt írta, a képviselők a parlament július 4-i ülésén a jegyzőkönyvben rögzítettek szerint az Országgyűlés rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsítottak. A tiszteletdíj csökkentésének összegére vonatkozó javaslatában a házelnök figyelembe vette, hogy az érintett képviselőknek még nem volt fegyelmi ügyük.A hivatkozott ülésen a miniszterelnöknek a Tavares-jelentéssel foglalkozó beszéde kezdetén a PM-es politikusok egy molinót tartottak fel az ülésteremben azzal a szöveggel: nem akarunk olyan Európát (áthúzva) Magyarországot, ahol a nagyobb visszaél az erejével és a többség visszaél a hatalmával. Vélhetően Orbán Viktornak a strasbourgi EP-vitában tett azon kijelentésére utaltak, hogy a magyarok nem akarnak olyan Európát, ahol a nagyobb visszaél erejével. A transzparenst az Országgyűlés munkáját segítő személyzet tagjai vitték ki a teremből. Szabó Tímea augusztus közepén sajtótájékoztatón azt mondta, beperli az Országgyűlés Hivatalát véleménynyilvánítási jogának korlátozása miatt, ha pedig a bíróság elutasítja, alkotmányos panasszal az Alkotmánybírósághoz fordul. Ezzel egy időben megindítják a strasbourgi eljárást is az európai emberi jogi bíróságnál - közölte.
Csökkentette Jávor Benedek és Szabó Tímea tiszteletdíját a parlament
A Párbeszéd Magyarországért (PM) két politikusa, Jávor Benedek és Szabó Tímea független országgyűlési képviselők tiszteletdíjának 50-50 ezer forinttal történő csökkentéséről döntött hétfőn az Országgyűlés.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.