Papp Ferenc, a III. kerületi önkormányzat által megbízott statikus szakértő a nol.hu-nak azt mondta: az épületben tizenhét lakás van, ebből hat maradt sértetlen. Szavai szerint két-három lakásban csak kisebb helyreállításra van szükség, például válaszfalak újjáépítésére, a többi azonban súlyosan megrongálódott. A szakértő a portálnak arról is beszámolt: a legnagyobb munkálatokra a tetőszerkezet újjáépítésénél lesz szükség, valamint a második emeleti lakások födéménél. Az épület ezen részeit rongálta meg a legjobban a harmadik emeleten történt robbanás - tette hozzá.A statikus elmondta azt is, hogy a hat épen maradt lakásba elvileg bármikor visszaköltözhetnének a lakók, ám a közműszolgáltatások egyelőre csak részlegesen álltak helyre. Papp Ferencet az MTI is többször kereste, de eddig nem sikerült elérnie.A Pacsirtamező és a Tímár utca sarkán lévő társasházban augusztus 7-én történt robbanás, a lakók mentésére is szükség volt. A ház felső két szintje leomlott. A ház legfelső szintjén lakó két idős ember életét vesztette.
Csak a lakások harmada lakható a felrobbant óbudai házban
Csak a lakások harmada maradt ép az augusztus eleji óbudai házrobbanás után a statikai szakvélemény szerint.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.