Az előzetes adatok szerint 41 709 gyermek született az első félévben, ami 4,5 százalékos csökkenést jelent. Ugyanakkor 64 277-en, vagyis 4,3 százalékkal kevesebben hunytak el ebben az időszakban.A természetes fogyás 22 568 ember volt, vagyis 898-cal kevesebb mint 2012 első félévében. Összességében 1976-al kevesebb gyerek született, illetve 2874-el kevesebben haltak meg.A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően 2013 első félévében ismét csökkent. Összességében 14 454 házasságot kötöttek, 143-mal, vagyis egy százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.Ezer lakosra 8,5 élveszületés és 13,1 halálozás jutott, előbbi 0,4, utóbbi 0,5 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, 0,3 ezrelékponttal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest.A születések és a halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születésszám valamennyi régióban csökkent, ennek mértéke Közép-Dunántúlon, Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon volt a legjelentősebb, illetve a Dél-Alföldön és Észak-Alföldön a legkisebb.A halálozások száma a Közép-Dunántúl kivételével, ahol változatlan maradt, mindenhol mérséklődött. A legnagyobb, 8 százalékos mértékben a Dél-Alföldön. A házasságkötések száma az Észak-Alföldön nőtt a legnagyobb mértékben, illetve Észak-Magyarországon csökkent a legjobban - közölte a KSH.
Kevésbé, de még mindig fogy a magyar
Kissé mérséklődött a népességfogyás, miután csökkent a születések és a halálozások száma 2013 első félévében az előző esztendő hasonló időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményéből.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.