Mirkóczki Ádám, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos tagja szerint erre azért van szükség, mert a Magyar Nemzet információi szerint a tartótiszt felsőbb utasításra hazudott korábban Csontos István ügynöki múltjáról a parlamenti bizottságnak és a bíróságnak is a romagyilkosságok kapcsán.Az ellenzéki politikus szerint a két beidézendő személy birtokában lévő információk kulcsfontosságúak lehetnek a bűncselekmény-sorozat hátterének feltárásáért felelős munkacsoport számára. Emellett ezek az információk választ adhatnak arra is: voltak-e közvetett irányítói, megrendelői a támadásoknak az elkövetőkön kívül, voltak-e politikai indítékok a gyilkosságsorozat mögött, és milyen politikai szereplőknek lehetett közvetett vagy közvetlen köze az eseményekhez, illetve hibáztak-e a hazai titkosszolgálatok.A hat ember, köztük egy gyerek halálát okozó bűncselekmény-sorozatban múlt kedden hozott elsőfokú ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék: ebben tényleges életfogytiglanra ítélte Kiss Árpád elsőrendű, Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlottat, Csontos István negyedrendű vádlott büntetése tizenhárom év fegyház.
Meghallgatást akar a Jobbik a romagyilkosságok ügyében
A Jobbik kezdeményezi, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága őszi első ülésére idézze be és hallgassa meg H. Ernőt, Csontos Istvánnak, a romagyilkosságok negyedrendű vádlottjának korábbi tartótisztjét – aki jelenleg is a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat állományában dolgozik – és Kovácsics Ferenc altábornagyot, a Katonai Biztonsági Hivatal volt vezetőjét.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.